Az edző a labdában
Célkitűzés
|
Az új szezon mindig jó tervekkel és a fejlődés ambíciójával indul. Lássuk, hogyan tudjuk kezelni a lehetséges lelkiállapotokat! |
Az új szezon kezdetén mindig bővelkedünk jó tervekben és célkitűzésekben. Mindenekelőtt fontos megértenünk, hogy edzőként honnan indulunk, milyen ismereteink, kétségeink vannak, mennyire vagyunk tisztában saját határainkkal és különösen saját hibáinkkal: érzelmeink és a játék közbeni tapasztalatok eltérhetnek egymástól, a hibák beismerése nem mindig könnyű. Mi kell ahhoz, hogy mindezt jól kezeljük és tegyünk róla, hogy minél ritkábban forduljon elő?
Nagyon sokszor, amikor a hibák megfelelő kezeléséről szóló cikekket olvastam, a „hibázni emberi dolog” helyett akaratlanul is a „hibázni senki sem szeret” gondolata merült fel bennem.Biztos vagyok benne, hogy a racionalitás szintjén erről az elvről mindannyian meg vagyunk győződve, és a gyakorlatba is sokszor átültetjük; azt hiszem, jó példa lehet az, amikor a saját srácaink követnek el hibákat fiatal koruk miatt vagy a tanulás körülményeiből adódóan.
Viszont ha mi, edzők követünk el hibát, a kérdés talán sokkal nehezebben kezelhető gyakorlati szempontból:„Hogy mondjam el? Mit mondjak? Magyarázkodnom kell? Tegyek úgy, mintha mi sem történt volna?!...”, de érzelmi és pszichológiai szempontból is: „Ha hibáztam, azt jelenti, hogy nem vagyok jó edző! Istenem, de kínos! Vajon észrevették? Mit gondolhatnak rólam? Remélem, hogy a vezetőségből senki sem ül a nézőtéren...”.
Sokszor az aggaszt bennünket a legjobban, hogy sérül a hozzáértésünkről kialakult kép. Kollégáink vagy a vezetőség azt gondolhatja, hogy az elkövetett hiba miatt nem vagyunk elég rátermettek. Ha hibát követünk el, tartunk attól, hogy elveszítjük játékosaink bizalmát és hitelességünket; esetleg a szülők ily módon ürügyet találhatnak, hogy támadjanak minket, vagy panaszkodjanak a csapatnál.
Egy új idény előtt állunk.
Alapvető fontosságú, hogy szilárd meggyőződéssel és világos elképzelésekkel vágjunk neki, hogy készen álljunk egy olyan hibva kezelésére is, amit mi követünk el. Mire van hát szükségünk?
MI SZÜKSÉGES A HIBÁK KEZELÉSÉHEZ?
- MOTIVÁCIÓ: „tanulni akarok”. Mint sokan mások, én is mindig tanulok, tökéletesedem és fejlődök. Nem létezik végállomás, egyik állomásról a másikra utazva tanulunk, készen akár arra is, hogy szükség esetén vágányt váltsunk.
- KOMPETENCIA: „csak semmi kifogás!” Fejlesztenünk, képeznünk kell magunkat, készen kell állnunk a megmérettetétesekre, életben kell tartanunk tudásvágyunkat, hogy ezzel is növeljük technikai, elkövetésének valószínűségét és növeli egy esetleges hiba helyrehozásának esélyét.
- MEGFELELŐ ÖNBECSÜLÉS: „ha hibázom, nem vagyok elhibázott”. Az eddigieket figyelembe véve, a hibázás jogát könnyebben adjuk meg magunknak, ha bízunk magunkban, hozzáértésünkben és képességeinkben. Ha rátermettnek tartjuk magunkat, nem jelenti azt, hogy tévedhetetlennek is. Rátermettségünk részét képezi, hogy be tudjuk ismerni, ha hibáztunk.
- ELLENÁLLÓ KÉPESSÉG: „az önbizalmam erős, tehát kitartok”. Az edzőknek is fejleszteni kell magukat, hogy személyiségük eme szegmensét erősítsék. Tudniuk kell tehát, hogy a hiba nagyszerű lehetőséggé alakulhat a személyes és csapatszintű fejlődésre, valamint az elmélkedés és a tervezés átgondolásának pillanatában még biztosabbá tehet minket saját döntéseink felől. Az ellenálló ember bízik saját személyes és emberi ténykedésében. A kihívásoknak és nehéz pillanatoknak pozitív és bátor szellemben feszül neki. A hiba arra ösztönzi, hogy még nagyobb erőbedobással és eltökéltséggel dolgozzon.
- ALÁZAT: „hátrálni tudok egy lépést”. Újra és újra ringbe szállni elhagyva büszkeségünket, önhittségünket és egoizmusunkat. Új megoldásokat kérni, keresni, találni és kísérletezni.
- KOMMUNIKATIVITÁS: „előre tudok lépni”. Képesnek lenni a bocsánatkérésre, a hiba beismerésére, inkább a kollégákkal, mint a játékosokkal folytatott vitára, akikben sokkal több rejlik, mint hisszük; megindokolni döntéseinket és elképzeléseinket akkor is, amikor elhibázottnak bizonyulnak… mindez nagyon komoly kommunikációs és empatikus készséget feltételez, hogy megértessük magunkat másokkal és megértsük a többieket érzelmi és eszmei szinten is.
A kommunikáció az a híd, ami összeköt minket másokkal: játékosainkkal, a szülőkkel, az edzőkkel. Ha a személyes fejlődésünkhöz vezető híd építésénél rosszul teszünk le egy követ, nagyon károsnak és veszélyesnek bizonyulhat, ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.
Szükség esetén más megoldást találni alapvetővé, valamint az intelligencia jelévé válik.
Fotó: Virin (USAF Website), Vladimir Mayorov, LSE Library
