SuperME

Célkitűzés:

Összegzés

A cikk néhány fogódzót tartalmaz arra nézve, hogyan is használhatjuk a képzelőerőt saját önbecsülésünk és én-hatékonyságunk növelésére

Szervezés

Az előző cikkben megmutattuk, hogyan táplálhatja a képzelet a pozitív belső dialógust saját magunkkal. Kiemeltük, hogyan lehet nagy hasznunkra ez a technika főleg olyan időszakokban, amikor valamilyen okból kifolyólag a játékos félhet a sikertelenségtől vagy a feladatra való alkalmasságával kapcsolatban gyötrik kétségek. Bemutattuk a technikát elindulva a megfelelő ellazulás állapotának kezdeti elérésétől egészen a saját céljaink megvalósítására vonatkozó pozitív mondatok megjelenítéséig és ismétlésééig.
Végül javasoltuk, hogy jegyezzük fel azokat az eseményeket, amiket a nap során pozitívnak értékelünk, ezzel építve pozitív énképünket.
 
Az előző cikk befejező szakaszát véve alapul, jelen cikkben arról fogunk beszélni, hogyan használhatjuk a képzeletet saját önbecsülésünk és én-hatékonyságunk erősítésére, vagyis saját önbizalmunk növelésére.

Induljunk ki két egyszerű definícióból

  • Önbecsülés alatt azoknak az ítéleteknek, önértékelő gondolatoknak és megállapításoknak összességét értjük, amiket az egyén saját magára vonatkoztat. A magas önbecsülés nem jelent mást, mint magas szintet elérni saját magunk értékelését illetően, míg az alacsony önbecsülés önmagunk alábecsülését jelenti.
  • Az én-hatékonyság jelentése – még ha az önbecsüléshez kapcsolódó fogalomról beszélünk is – a tudat, hogy képesek vagyunk kezelni konkrét tevékenységeket, helyzeteket vagy saját pszichológiai és/vagy szociális mechanizmusaink aspektusait.
 
Miért fontos, hogy megfelelő önbecsüléssel és én-hatékonysággal rendelkezzünk?
Az a játékos, aki mindkettővel rendelkezik és hisz magában, olyan viselkedésformákat vesz fel, amelyek révén határozottan és kitartóan küzdhet mind a személyes, mind a csapat által kitűzött célokért, „ellenállhat” a nehézségeknek és kivonhatja magát a „vereségek” negatív hatása alól. 
Saját önbecsülésünk és én-hatékonyságunk meghatározásának folyamata nem csupán a sporton keresztül zajlik, egészen gyermekkorunktól épül élettapasztalataink köveiből. Mindenesetre saját tudatunk eme két szegmensét kifejezetten a sporton keresztül erősíthetjük, létrehozva a növekvő motiváció és a jó eredmények pozitív körforgását mind a meccsek, mind az edzések során.

A technika

Credi in te stesso - Believe yourselfAhogy az előző cikkben bemutatott technikák esetében is, fontos, hogy kezdésképp megfelelő mértékben ellazuljunk az előzőleg már javasolt módon:
  • Vegyünk fel kényelmes testhelyzetet egy nyugodt helyen, de legalábbis körülöttünk legyenek meg az ellazuláshoz szükséges feltételek,
  • Csukjuk be a szemünket és koncentráljunk a légzésünkre, próbáljuk szabályosan és nyugodtan venni a levegőt, lélegezzünk mélyeket a rekeszizmainkat használva; találjuk meg saját légzésritmusunkat anélkül, hogy szédülni kezdenénk vagy „furcsán” éreznénk magunkat; törekedjünk a természetes légzésre,
  • Lazítsuk el az izmainkat képzeletünket használva vagy aktív izomlazítással; más, az előzőekben leírt, képzelethez kötődő technikákat is használhatunk a mentális ellazuláshoz.
A következőkben jelenítsünk meg lelki szemeink előtt és ismételjünk olyan mondatokat, mint:
  • „Ma biztos vagyok magamban és abban, mennyit érek!”
  • „Még ha a napom rosszul is kezdődött” vagy „a múltkori rossz tapasztalatom ellenére”, esetleg „még ha el is rontottam azt az akciót”, stb. „megteszek mindent, hogy javítsak a dolgokon!”
  • „Meg tudom csinálni!”
  • „Máskor már sikerült és most is fog!”
  • „Nagy akaraterőm van és mindent beleadok!”
  • „Tanultam a múlt hibáiból és most már tudom, mit kell tennem!”
  • „Tudom, mik a céljaim és hogyan érhetem el őket.”
Ha például a nehéz pillanatokat lehetőségként fogjuk fel saját személyes és sportemberi fejlődésünkre, ez segít nekünk a kudarc lehetőségével kapcsolatos aggodalom mérséklésében.
Ezt a technikát alkalmazhatjuk a nehéz pillanatokban, amikor kifejezetten szorongunk, levertnek vagy sikertelennek érezzük magunkat.
Tanuld meg szeretni önmagad! Amit saját magadról gondolsz, sokkal fontosabb annál, amit mások gondolnak rólad.
[Lucius Annaeus Seneca]
Következő cikkünkben sorra fogjuk venni a szorongással és annak kezelésével kapcsolatos témák főbb pontjait, érintve a legfontosabb állomásokat és felidézve a már megvitatott és leghasznosabb javaslatokat.

 

Korosztály:
Rovat:

YouCoachApp Digital Assistant for Coaches
Kezdd el még ma!
Rugalmas csomagok, melyeket az edzői munkád minden területének fejlesztésére terveztünk.