Melyik módszert használjuk? A 3 legnépszerűbb módszer

Célkitűzés:

Összegzés

Az évek során számos edzésmódszer fejlődött ki a fiatal labdarúgók fejlesztésére és nevelésére: lássunk néhány példát!

Szervezés

A modern futball fejlődése a játékot tudománnyá alakította át.

A futballt elsődleges összetevői (a technikai, taktika, az atlétikai és a pszichológia-szociális komponens) és a játék változói (elég, ha arra gondolunk, hogy csupán egy adott játékosnak a meccs minden pillanatában a labdát, a rendelkezésre álló teret, a társat, az ellenfelet, stb. figyelembe véve kell döntéseket hoznia) többszörösen összetett és szituációkon alapuló sporttá teszik.

Ezért az évek során számos edzésmódszer fejlődött ki a fiatal labdarúgók fejlesztésére és nevelésére.

Olaszországban még ma is él az a tendencia, amelyik elsősorban az erőnléti komponens javítását helyezi előtérbe, ezért a klasszikus edzésmódszerekre támaszkodik. Itt az idény egy adott makrociklus szerinti megtervezése élvez főszerepet, amit az erőnléti paraméterek (ízületi mozgékonyság, erő, állóképesség, gyorsaság) javításának szentelt ciklusokra osztunk. Eme paramétereket önálló, vagyis a labda használatát nélkülöző gyakorlatokkal fejlesztjük, lehetőleg tesztek használatával egybekötve, ami lehetővé teszi az adatok feldolgozását és az esetleges „növekedés” megfigyelését: ebből következően a technikai-taktikai gyakorlatok gyakran korlátozott intenzitással folynak.

Kialakultak a klasszikus modell megközelítését valló, hasonló módszerek azzal a különbséggel, hogy a labdát jobban bevonják az egyéni taktikai és technikai képességek fejlesztése céljából, viszont az elsődleges célkitűzés továbbra is az egyes játékosok fizikai állapotának javítása és az ehhez kapcsolódó célok elérése maradt.

Ha a fiatalok növekedését és fizikai épülését (és testük folyamatos változását is a serdülőkor évei alatt) képességeik fejlesztése szempontjából szemléljük, az atlétikai komponenst leginkább a koordinatív képességeken keresztül kellene javítanunk, főleg a gyerekkor „aranykorában”, 7-12 év között, hogy a későbbiekben a technikai elemeken keresztül végezhessünk további „finomhangolást”.

Az évek során a futballiskolákban és az utánpótlásképzésben valódi tanítási modellek jöttek létre, amik segítségével az edzők választ adnak a tanítás főbb kérdéseire és mindenekelőtt könnyebbé teszik a tanulást a fiatalok számára.

A fiatalok képzésében a következő módszereket tartom a legkielégítőbbnek:

„Coerver Coaching” – módszer
Spanyol integrált módszer
A taktikai periodizálás módszere

A „COERVER COACHING”-MÓDSZER

A módszert Wiel Coerver, holland edző dolgozta ki a hetvenes években, aki akkoriban az Ajax utánpótlásképzésének technikai igazgatója volt. A játékosok csapatmunkán belül egyéni teljesítményének fontosságát megsejtve videókon keresztül elemezte ki a nagy játékosok egyéni játékát, és arra a megállapításra jutott, hogy ügyességük elemeit – főleg a labdakezelést és az „1 az 1 elleni” szituációkat tekintve – fel lehetne dolgozni és a fiatal labdarúgók nevelési eszközévé alakítani, ezzel fejlesztve, javítva és megszilárdítva a fiatalok minden egyéni technikai és taktikai képességét.

Ennek szellemében több száz specifikus (egyéni és csapatszintű) gyakorlatot hozott létre, amik a különböző játékszituációkban kiemelik az alapvető technikát.

A módszer didaktikai felépítését legjobban a piramis diagram mutatja meg (1. ábra). Az alegységek, és így a piramis alapját a labdakezelés és a labda irányításának technikai aspektusa adja, ami ily módon kiindulópontot jelent a fiatal játékos képzéséhez. A piramis ezt követő fázisai a következők:

labdaátvétel és átadás
cselek 1 az 1 elleni szituációban
gyorsaság
befejezés
kollektív támadójáték.

1. ábra: a Coerver Coaching tanulási folyamatának piramisa

SPANYOL INTEGRÁLT MÓDSZER

Ahogy azt az előbbiekben említettük, Olaszországban még szokás az edzés különböző (technikai, taktikai, atlétikai és pszichológiai-szociális) összetevőit elkülönítve fejleszteni.

Az integrált módszer strukturált, labdával végzett gyakorlatokat foglal magába, amikkel egyszerre koncentrálhatunk mind a 4 komponensre, mindezt elérni kívánt céljainkhoz igazított, specifikus szituációkon keresztül.

Azért is kívánom kiemelni a „spanyol integrált módszert”, mert sok spanyolországi csapat utánpótlás-képzésében központi elem a labda bevonása minden gyakorlat során, valamint az elsődleges hangsúly a a technikai aspektus fejlesztésén van.

A tanulási folyamat legérzékenyebb fázisában a technikai elemek minél tökéletesebb átadása a cél.

Továbbá a legkisebb korosztályoktól kezdve a játékosokat nem egy bizonyos szerep szerint képzik, lehetőségük van több különböző pozíció kipróbálására.

Az utánpótlás-képzés haladóbb szintjén a cél a labdabirtoklás tökéletesítése, ami a labda megtartását jelenti a támadásépítés elejétől egészen a befejezésig. A pályán betöltött szerepekre vonatkozó terminológia a labdához képest elfoglalt pozíciót tükrözi: középső középpályás, szélső, utolsó védő, a labdavivőt hátulról segítő játékos. A technika dinamikus alkalmazását és általánosságban a támadó fázist helyezzük előtérbe.

Minden egyes edzés fázisokból, általában 5 fázisból áll.

**Az edzés 5 fázisa**
1. FÁZIS	Az induló fázisban minden játékos ellenfél nélkül, elemző céllal gyakorolja az adott technikai elemet, és amikor elérte a megfelelő hatékonyságot és a test teljes mozgása is megfelelő, további ismétléseket végez, hogy javítsa a kivitelezési gyorsaságot. Általában a játékosok önállóan, saját labdával dolgoznak, hogy fejlesszék a labdakezelést vagy a labdavezetést. Ezt a fázist kiegészíthetjük fokozatosan felépített gyakorlatokkal, amik során a játékosok kis csoportokban fejlesztik a labdaátvételt és az átadásokat. A játékosok mindkét lábbal dolgoznak.
2. FÁZIS	A játékosok ellenfelek bevonásával dolgoznak, a technikát a játék kontextusába illesztjük, és az egyéni taktika elvein keresztül fejlesztjük két fázisban. A játékost „gyors gondolkodásra”, problémamegoldásra ösztönözzük, így meg kell tanulnia, hogyan találja meg a legjobb megoldást a lehető legrövidebb idő alatt. A gyakorlatok az 1 az 1 elleni szituációtól a 3 a 3 elleni küzdelemig változhatnak, vagy dolgozhatunk gyors átmenetekkel is a két fázis között.
3. FÁZIS	Központban a labdabirtoklás, amit különböző nagyságú területen különböző számú játékos végez. A korosztálytól függően végeztessük a gyakorlatokat az egyes játékosok technikai-taktikai készségeinek, specifikus gyorsaságának, fantáziadús játékának és kreativitásának fejlesztését szem előtt tartva. Gyakori játékelem a labdacica és a dinamikus labdabirtoklás, amikkel a játékosok üres területet próbálnak találni. Az idősebb korosztályoknál a pozíciós játékok kerülnek előtérbe.
4. FÁZIS	Tematikus, kollektív, taktikai jellegű mérkőzésjáték következik, amely során a játékosokat a meccseken tapasztalható valós játékhelyzetekre készítjük fel. Korlátozásokat alkalmazhatunk a labdaérintések számát, az átmeneteket, a partjátékossal folytatott összejátékot illetően, de szabályozhatjuk a mélységi vagy szélességi területeken vezetett emberfölényes támadások feltételeit is a befejezés hatékonysága végett.
5. FÁZIS	Kötetlen mérkőzésjáték, amely során az edző ellenőrzi a játékosok fejlődését az aznap tanultak tükrében.

A TAKTIKAI PERIODIZÁLÁS MÓDSZERE

A taktikai periodizálás edzésmódszere a portugál egyetemeken ténykedő, olyan híres edzők munkája nyomán született meg, mint Mourinho, Quieroz és Villas Boas, akik nemzetközi szinten ismertté tették a módszert. Olyan integrált módszerről van szó (a 4 komponenst egy időben fejlesztjük), amelyben a fő tényező a taktika, így az egész elvet a végletekig meghatározza a szituációs edzésmunka.

Az edző általában hosszabb távra tervezi meg az idényre vonatkozó, makrociklusként kidolgozott programot, amit rövidebb mezociklusokra oszt fel. Ily módon alapvető fontosságúvá válik a heti szintű mikrociklus, az edzésmunka rövidtávú megtervezése, melynek során maximális figyelmet fordítunk minden egyes edzésre. Az edzéseket oly módon strukturáljuk, hogy a maximális intenzitással, minél specifikusabban tudjunk az egyes gyakorlatokkal foglalkozni.

Az edző a saját maga által felépített játékmodell alapján dolgozza ki az edzésprogramot, figyelembe véve a klub filozófiáját, a játékosok kvalitását és egyéni képességeit, valamint a játékelveket, amiket az edző érvényre kíván juttatni a meccs minden fázisában.

Az edzőnek teljes mértékben ismernie kell a játékszituációkat, amiket ki akar alakítani és amelyek kialakulhatnak a meccsek során, ezért az alapelvek és az azokhoz kapcsolódó viselkedési elvek összessége meghatározza a csapat szerveződését, valódi identitást alakítva ki a játék 4 elsődleges aspektusa alapján:

védekező fázis
támadó átmenet
támadó fázis
védekező átmenet.

Ez a modell meghatározza a csapat játékosai között fennálló kapcsolatok rendszerét minden játékhelyzetben, valamint egyet jelent a stílussal, ami szerint az edző játszatni kívánja csapatát:

támadásban (pozíciós támadás, kontra, stb...)
védekezésben (pressing, emberfogásos letámadás, stb.)
az átmenetek alatt.

1. PÉLDA

Íme egy gyakorlati példa a könnyebb megértés érdekében: ha az edző által választott modell a kapustól induló, lapos passzokkal operáló építkezést követi, az edző játékot meghatározó alapelvét az ellenfél pressingjének ellenálló labdatartásnak kellene adnia, amit a geometriailag pontosan elhelyezett, specifikus zónákban játszó játékosok valósítanak meg (például a középső védők nyitnak a kapus felé; a szélső hátvédek a szélen futnak fel, hogy lehetőségeket teremtsenek a szélességi játékhoz; a középpályások visszalépnek, hogy pontos labdát kapva folyamatos háromszögeléssel biztosítsák a labdatartást). A kapcsolódó elvek, amiket az edző ebben az esetben alkalmazhat: az ellenfél letámadásának típusához igazított alternatív felállás alkalmazása (ha például az ellenfél 3 támadóval áll fel, és mindhárman részt vesznek a a védőinkre irányuló pressingben, míg az ellenfél középpályásai 1 az 1 elleni szituációka alakítanak ki ahelyett, hogy csapatszinten koncentrálnának nagyobb erőt a labdás oldalra, több vonalat képezve a labda nélküli oldalon).

Ily módon az állóképességet fejlesztő önálló (labda nélküli) gyakorlatok helyett tematikus meccsekkel dolgozunk, amelyben a játékosok a meccs alatti szerepük szerint állnak fel, így hozva létre a taktikai szervezettséget erősítő köteléket az egyes játékosok között, ami a meccs szempontjából döntőnek bizonyulhat (mindeközben az atlétikai aspektust is fejlesztjük).

2. PÉLDA

Másik példaként említhetjük az egyéni taktikai gyakorlatokat, például az 1 az 1 elleni szituációkat.

Ahelyett, hogy általános módon vagy a pálya véletlenszerű zónáiban végeztetjük a párharcokat, adjunk lehetőséget a játékosoknak arra, hogy a későbbiekben a pályán elfoglalt területen küzdhessenek meg egymással, így már az edzések alatt dolgozhatnak a meccs során döntővé váló részleteken.

Személy szerint úgy gondolom, hogy taktikai periodizálást alkalmazhatjuk az utánpótlás-képzésben, de csak az U16-os korosztálytól kezdve, amikor az edző a saját játékosai erősségeire koncentráló játékmodellt alkalmaz a labdabirtoklás folyamatosságára irányuló törekvésen keresztül, az ellenfél pressingje alatt is. A labda megtartása céljából a kapus is részt vesz a játékban, valamint a játék egésze a fiatal játékosok kezdeményező szellemben történő fejlesztésére és képzésére épül.

A módszer korábbi alkalmazásánál a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy egy kiemelkedően versenyképes és sok meccset nyerő csapatot építünk fel, de a mutatott teljesítmény nem lesz kielegítő ahhoz, hogy a fiatal játékosok megfelelően fejlődjenek.

Véleményem szerint a fiataloknál a győzelem csupán egy, a sikert jelző érték, a valódi célt a teljesítmény jelenti.

Ha minden helyzetben a focisták közötti, magas szinten szervezett együttműködés megteremtésén dolgozunk, a játékos ennek köszönhetően képes lesz gyorsabban megoldani a játék során adódó problémákat. A taktikai periodizálást akkor tartom a fiatal futballisták számára megfelelő módszernek, ha alkalmazása a fiatal sportoló fejlesztésének céljából, erősen céltudatos játékon keresztül történik.

Korosztály:

Methodology

Címke:

Methodology