Egy előző cikkünkben beszéltünk már a figyelemről és láttuk, hogy mik a főbb jellemzői és hogy melyek a figyelmi képességek. 

Ahogyan azt már említettük, a figyelem kognitív folyamat, amely lehetővé teszi a külső és belső világból érkező információk szűrését, kizárva azt, ami a pillanatnyi célok szempontjából lényegtelen. Ha ez nem így lenne, akkor az egyént elborítaná az a végtelen jelzés és inger, amely folyamatosan és szünet nélkül éri. 

Dr. Robert Nideffer pszichológus a 70-es években vezetett be egy olyan – sportra is vonatkozó – modellt, amely mindmáig érvényesnek bizonyult, és amely szerint a figyelem fókuszának két dimenziója van:

 

Irány, vagyis hogy hova irányul a figyelem, a külső vagy a belső környezet felé:

 

FIGYELMI STÍLUS

KÜLSŐ SZÉLES Az egyén képes gyorsan észlelni és értelmezni az őt körülvevő környezetben zajló változásokat	KÜLSŐ SZŰK Összpontosított figyelem, amely a precízitást igénylő feladatok végrehajtásához szükséges
BELSŐ SZÉLES Különböző –fizikai és mentális– területekről érkező ötletek, érzések és jelek integrációja	BELSŐ SZŰK Összpontosított figyelmet igénylő intellektuális feladatok

 

Mindannyiunkban dominál az egyik figyelmi stílus, azaz a figyelem irányulásának számunkra természetesebb és szokásosabb módozata.

Minden egyes sportág jellemzően egyfajta figyelmi stílust követel meg. Az úszás például, amely zárt készségeket igénylő sport, főként belső és széles figyelmi stílust követel meg (technika, versenytaktika, fizikai érzetek, belső beszéd, stb), miközben természetesen nem hiányozhat a figyelem kifelé fordításának képessége (az ellenfelek felé); az íjászathoz határozottan a szűk és külső figyelmi stílus szükséges. Mit mondhatunk vajon az olyan, nyílt készségeket igénylő és szituációs sportról, amilyen a labdarúgás is?

 

A játékosnak különféle ingerekre kell figyelnie, ám sok múlik a játék aktuális helyzetén: támadáskor például a figyelem az elérhető társakra, az ellenfelekre, az ellenfél kapujára, a saját maga helyzetére irányul, a szükséges figyelmi stílus tehát a külső és széles. Tizenegyes rúgása előtt ajánlatos előbb saját magunkra figyelni (a fókusz belső és széles a fizikai érzetek figyelemmel követése, a célra való összpontosítás, a magunkkal való beszéd és bátorítás érdekében), majd rögtön ezután  a kapura (a fókusz külső és szűk). Szerelés esetén a figyelem külső és szűk. A figyelem fókusza tehát a játék aktuális helyzetétől függően változik.

Nyilvánvaló, hogy egy jó játékosnak tudnia kell váltani a figyelmi képességek között az éppen gyakorolt sportágnak megfelelően, illetve –specifikusan a labdarúgás és minden más, nyílt készségeket igénylő és szituációs sport (vízilabda, kosárlabda, stb) esetében – a játék aktuális helyzetéből fakadó követelményeknek megfelelően.

Az, hogy mindannyiunkban  dominál az egyik figyelmi stílus, nem jelenti azt, hogy nem tudunk megtanulni váltani a figyelmi stílusok között. Ez a váltás azonban nem automatikus, ezért arra kell szoktatnunk kis játékosainkat, hogy arra fordítsák figyelmüket, ami az adott pillanatban valóban számít. Gyakorlati példával ez azt jelenti, hogy folyamatosan arra kell ösztönözni őket, hogy figyelmesen cselekedjenek: nézzék, hogy hol vannak csapattársaik; hallják a közeledő ellenfelet; hallgassák kapusuk hangját; megfigyeljék saját fizikai és emotív érzeteiket  pályára lépés vagy egy tizenegyes előtt, miközben a hasznos és bátorító gondolatokra koncentrálnak; felfogják, hogy a kapuhoz képest hol helyezkednek el; érzékeljék testüket a térben, stb. 

Végezetül a játékosokat elméleti szinten is tájékoztatni kell – életkoruknak megfelelő nyelvezeten – a különféle figyelmi stílusokról, hogy ily módon tudatosabbak lehessenek és még jobban megérthessék, hogy mit várunk el tőlük és a sport mit vár el tőlük: figyelmet, edzést, rugalmasságot.