Már foglalkoztunk a figyelmi képességekkel. Az előző cikkben, amely az önértékeléssel és önbizalommal foglalkozott, már hangsúlyoztam, hogy ezek ugyanazon érem két oldalát alkotják, és erősen befolyásolják a játékos pályán való viselkedését és a feladatokkal és követelményekkel kapcsolatos figyelmét. 

Konkrétabban (lásd az előző cikket), láthattuk, hogy a saját személyes képességeiket illetően kevés meggyőződéssel rendelkező játékosok passzív és motivációhiányos viselkedést produkálnak a pályán, míg azok, akiknek van önbizalmuk és hisznek abban, hogy képesek sikerrel járni a feladat végrehajtásában/a teljesítmény terén, konstruktívabban és elszántabban viselkednek és nagyon motiváltak lesznek.

Ahogyan említettem, mindkét aspektus szubjektív természetű, mindazonáltal hatással vannak rájuk a mások –és a sport területén kiemelt módon az edző– részéről történő viselkedések és kommunikációk.

Fontos megérteni azt, hogy edzőként és nevelőként milyen módon tudunk közbelépni annak érdekében, hogy a játékosok bízzanak önmagukban és képesnek érezzék magukat a feladatokra, a siker pozitív kör-láncreakcióját táplálva ezáltal.

Az fogja munkánkat a helyes irányba vinni, ha megértjük, hogy mely tényezők növelik az önértékelést és az önbizalmat. 

 

Az önértékelés és különösen az önbizalom a következő változóktól függ:

 

Fontos feladat tehát az, hogy segítsük játékosainkat emlékezni a sikeres múltbeli tapasztalatokra, kiemelve ezek aktuális jelentőségét és újra felidézve ezeket, amikor új vagy hasonló feladatok jelentkeznek. Ily módon a játékosok tudatosságra tesznek szert a saját képességeiket illetően, ami biztosítani fogja számukra az ahhoz kellő bizalmat, hogy higgyenek abban, hogy újra képesek lesznek sikerrel járni. 

Ezzel szemben a bizonytalankodó játékosok fejében sajnos gyakran az történik, hogy kizárólag a negatív tapasztalatok emlékeihez kötődnek, ami természetesen elcsüggeszti és elbátortalanítja őket, növelve a sikertelenség valószínűségét és ennek következtében tovább táplálva az eredménytelenség és alkalmatlanság gondolatát.

 

Bátorítani kell továbbá a játékosokat minden egyes alkalommal, amikor lelkesedést mutatnak (próbálkoznak, igyekeznek, megoldásokat keresnek, nem adják fel, stb.) azért, hogy erősítsük ezen személyiségükvonást, amely minden téren alapvető fontosságú, és megerősítést kell gyakorolni a valóban sikeres specifikus tapasztalások (lövések, szakmai készségek, taktikai döntések) vonatkozásában, főként akkor, amikor számos próbálkozás és sikertelenség után érkeznek.

Az is nyilvánvaló, hogy a csapattársak sikereinek konstruktív módon történő hangsúlyozása (kiegészítő megerősítés) szintén erősítheti a dolgok véghezvitelébe vetett hitet. Társa –tehát egy hozzá hasonló fizikai és szakmai jellemzőkkel rendelkező valaki– sikerét látva, a játékosokban olyan gondolatok ébrednek, mint "ha neki sikerül, nekem is sikerülhet…. régebben nem tudta megcsinálni, most már igen, akkor én is képes vagyok rá!".  A csapattársak közötti esetleges összehasonlítás legyen mindig konstruktív és ösztönző és soha nem lenéző vagy szarkasztikus, mert ez utóbbiakkal pontosan az ellenkező hatást érnénk el.

 

 

Ha az a célunk, hogy tápláljuk az önbizalmat, akkor az élvonalbeli játékosok példája abban az esetben lesz hatásos, ha azt hangsúlyozzuk, hogy valamikor a múltban azoknak a ma első osztályú játékosoknak is ugyanígy kellett fáradozniuk és ugyanilyen akadályokat kellett legyőzniük, mint most a mi kis játékosainknak. Ha csak annyit mondanánk, hogy "nézd, ő hogy csinálja!", akkor a gyermek fejében olyan gondolatok születhetnek erre válaszként, hogy "de ő ügyes... ő nagy és erős.... én csak.... vagyok, stb." 

Végezetül még annyit, hogy a mérkőzésjáték előtt optimális mértékben aktivizálódni mind fizikailag, mind mentálisan határozottan segít megtalálni a megfelelő koncentrációt. Ennek tekintetében ajánlom a fizikai és mentális bemelegítésről és a mérkőzésjáték előtti rutinlépésekről szóló cikkeket.